Agyagból, korongolással készítették ezt a bokályt Zilahon. Neve az olasz bocal szóból származik, aminek jelentése kancsó. A köznyelvben is él kancsó, vagy korsó néven. Egykor boros edényként használták a bokályokat, de a paraszti házakban a tisztaszobában kaptak helyet fülüknél fogva felakasztva, mint dísz. Nem csoda, hiszen általában gazdagon festettek, ahogy ez a darab is. A fazekas koronggal kialakította az edény formáját, ki is díszíthette, de volt, hogy ez a felesége feladata maradt. Írókának hívják a festőeszközt, amivel készült a mintája. A bokályt felosztották két nagyobb részre, és az egyiket még hasábokra, és így díszítették ki. A festendő felület felosztása jellemző volt a zilahi fazekasokra. A régió jelentős fazekasközpontja volt a város. Mívesen és alaposan kidolgozott edényeket készítettek. Ehhez a jó minőséghez hozzájárult, hogy szigorúan szabályozott céhes (kézművesek, iparosok érdekvédelmének szervezeti formája) keretek között dolgoztak a fazekas mesterek. (Csupor István-Csuporné Angyal Zsuzsa: Fazekaskönyv. 1998. 166.; Magyar Néprajzi Lexikon céh; Magyar Néprajz III.)
en
