A párnavég (hiányzik róla a huzat) szabadrajzú hímzéssel díszített. A szabadrajzú hímzés – mint neve is mutatja – nem kötött technikájú (mint például a szálszámolásos technika), a mintáknak nincs pontosan meghatározott helyük, méretük, arányaik. A hímző maga alkotja meg a saját ízlése, elképzelése, találékonysága szerint. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy sok esetben az eredeti minta másolása nem cél volt, hanem inkább csak kiindulópont. Így fordulhat elő az is, hogy ezen a párnahuzaton az úri hímzésből átvett két különféle, eredetileg nem összetartozó minta összekapcsolódik. Az egyik a “nagykígyós” minta, a vastag hullámos, magában csíkos motívum, melyből kettő is látható a párnán egymásnak szembefordítva. A másik pedig a központi minta, a virágcserép, benne virágokkal. Mindkét mintáról elmondható, hogy népszerű díszítőelem a különféle textíliákon, de általában külön-külön találjuk meg ezeket. Ugyanilyen furcsa társítás a “nagykígyós” minta végéhez kapcsolt virágág, és szintén a “nagykígyós” minta visszahajló tövéhez (a párna középtáján) illesztett, leginkább bőségszarura emlékeztető minta is. A különös mintaötvözetek ellenére a párna összképe mégis egységes, azonos vonalvezetésre, dinamikára törekszik. (Palotay Gertrúd - Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések. In: Erdélyi tudományos füzetek 159. szám, EME, 1943. különnyomat, 19. oldal)
en