Kallós Zoltán 1954-ben ismerte meg Szályka Rózsát. Akkor éppen a csángóföldi Lészpeden tanítóskodott és gyakran átjárt Klézsére, hogy énekeltesse őt, s lejegyezze az általa tudott csángó dalokat. Az 1894-ben született, iskolát sose járt csángó asszony 1970-ben halt meg. Az éneklés élete tartozéka volt („met ha nem tudniék iénekelni, nem es tudom, mi lenne velem” - vallotta a gyűjtőnek). Kallós Zoltánnak összesen 163 dalt (1010 versszakkal, 3786 verssorral) adott elő, de igen nehéz volt kiaknázni tudását. Ha időközben eszébe jutott valamelyik ének, mire lejegyzésre került volna a sor, el is felejtette. A gyűjtő megfigyelte: Rózsa néni állandóan változtatta, formálta szövegeit, s neki sikerült több változatot is rögzíteni - nagyrészt tollbamondás révén. Tapasztalata szerint a kézzel lejegyzett dalok tökéletesebben visszaadják az eredetit a géppel rögzítetteknél. 1973-ban Kallós Új guzsalyam mellett címmel kötetben is közzéteszi gyűjtését, s az előszóban így értékeli Rózsa néni tehetségét:
„A vele eltöltött idő sokszor eszembe jut és arra gondolok, ha Rózsa néninek alkalma lett volna a tanulásra, vajon meddig vihette volna.
Minden egyes dalról elmondhatjuk, hogy a maga nemében egy-egy kis remekmű. Neves költőink is tanulhatnak ebből a tiszta és annyi őszinteséggel ömlő költészetből”.
Ezen a képen Kallós Zoltán egy Új guzsalyam mellett című kötetet dedikál.